MIRE JÓ EGY NAPELEMES LÁMPA?


A kert megvilágításának kérdése nem csak a praktikum miatt lehet érdekes. A fények ugyanis a hangulatról is gondoskodhatnak, emellett pedig segítségünkre lehetnek abban is, hogy kiemeljük a kert egyes elemeinek szépségét, vagy kellemes derengésbe vonhassuk a kerti utakat.

Fontos tudni, hogy a szolárlampák között óriási különbségek lehetnek. Tény, hogy léteznek olyanok, melyeknek fénye tökéletesen alkalmas arra, hogy a bejáratnál lássunk, míg a kulcsunkat keressük. 

A kis, gombafejű, színes lámpácskák, melyeket a gigaboltok polcain találhatunk inkább csak hangulati, díszítő elemek. Arra alkalmasak lehetnek, hogy jó pár darabbal a kerti út vonalát megvilágítsuk, vagy éppen az ágyás szegélyét éjjelre is pontosan tudassuk, de másra nem igazán.

Azt is jó tudni, hogy ha megvettük a kis lámpákat, és lelkesen leszúrjuk őket a helyükre, akkor az első este, bekapcsolás után még ne várjunk csodát. A megfelelő működéshez a legtöbb esetben is napos töltődésre van szükség, utána azonban jellemzően gond nélkül működnek a fények.

Szobrokhoz és szoliterekhez

A kert részleteinek hangsúlyozása érdekében sokan szeretik a szoliter növényeiket, vagy éppen egy-egy kerti szobrot, esetleg más részletet megvilágítani. Ez azonban nem volna olcsó mulatság hálózatról működtetett fényforrásokkal. Tökéletes megoldást jelentenek azonban az irányítható fényű napelemes lámpák, melyek fényereje ugyan nem egy reflektoré de erre a célra kifejezetten jók.

Hogyan válasszon fényt?

A mai napelemes lámpák esetében már nem csak két szezonra kell számolnia, és az is tény, hogy a ledeknek köszönhetően akár igen erős fényt is képesek leadni. Ennek megfelelően inkább a dizájn az, ami alapján érdemes válogatni, illetve a fény színe, hiszen ezek sokat számítanak majd később, a használat közben. A hangulat megteremtésére a színes fények is alkalmasak, de a járda, a lépcsők megvilágításához, vagy a bejáratnál elhelyezett keresőfényekhez inkább a fehér meleg vagy hideg árnyalatait keresse.